Barion Pixel

FORGOT YOUR DETAILS?

Elnézéseteket kérem, hogy eddig várattalak titeket az utolsó beszámolóval, de csak pár napja tették közzé az eredményeket.

A fesztivál utolsó napján, vasárnap, ismét szép idő köszöntött minket. A verseny zárásaként gálarepülést terveztek a díjkiosztó előtt.
Rövid bemelegítő repkedés után ismét bedurrantak az ízületeim annyira, hogy a bemutatórepülésen már részt sem tudtam venni.
Szomorkodni viszont nem kellett, ugyanis végignézhettem a nagymenők játékát. Az akró nagyágyúk csináltak is egészen jópofa dolgokat, mint pl. összekapaszkodások, egymás ernyőjére szállás repkedés közben és hasonlók. Ezután Lelóval addig összepakoltuk sátrainkat és ismét beszuszakoltuk magunkat a kocsiba. A díjkiosztó négykor kezdődött a bárban, mely egy az egyben franciául hangzott el, így, mint ahogy azt írtam előző beszámolómban egy kukkot sem értettem. A győztesek felkonferálását követően a pilótákat egyenként szólították a bárnál lévő szervező csapathoz, ahol gratulációk és kézfogások fogadtak minket. Eddigre megtanultam felismerni a nevem franciául, amit a az egész verseny alatt körülbelül így ejtettek Koppani Belikzé 🙂

A díjkiosztó után indultunk is haza, most egész gyorsan, 18 óra alatt megjártuk az utat.
Bordeauxban még tettünk egy látogatást Robinnál. Látszólag rendben volt, de lelkileg megviselte, hogy az egész verseny szezonjáról le kell mondania. Mindenesetre nem egy elveszett figura, hamar rendbe jön. Már tervezi, hogy ősz környékén ismét a levegőbe emelkedik:)

Zárásként itt vannak a helyezéseim: Első felvonásban 13, másodikban 17, majd a párbajban a negyed döntőben estem ki ami annyit jelent hogy kb 8. lehettem. Hogy az összesítése a pontoknak hogyan zajlott, még mindig nem világos számomra, mert pár versenyzőnek a párbajban elért helyezése lett az összetett eredménye. Végül 16-odik lettem összetettben, amivel nem vagyok elégedett. Mindenesetre ez is csak arra sarkall, hogy visszatérjek egy újabb alkalomra, jobb felszereléssel és jobb tudással:)
A versenyt összegezve nagy élmény volt és megkaptam azt amiért igazán kijöttem, ugyanis az utóbbi 2 évben hiányzott némi inspiráció a repülésben, hogy fejlődni tudjak. Itt kaptam lendületet és tanulhattam a legjobbaktól, na meg felmértem, hogy milyen szintet kell megütni ezen a versenyen.

Köszönöm, hogy követtétek irományomat, remélem jól szórakoztatok:)

Összetett helyezések:
1. Antoine Boisselier FRANCE
2. Mickael Begag FRANCE
3. Jeremy Bailly FRANCE
4. Tim Alongi FRANCE
5. Jim Nougarolles FRANCE
6. Harold Pluvieux FRANCE
7. Charlie Piccolo (OPEN) FRANCE
8. Yohan Maurin FRANCE
9. Michael Regnier FRANCE
10. Jeff Thurel FRANCE
11. Cyril Planton FRANCE
12. Baptiste Rousset FRANCE
13. Bertrand Chatain FRANCE
14. Guillaume Galvani FRANCE
15. Nicolas Assael FRANCE
16. Koppany Beliczay HUNGARY
17. Raul Rodriguez SPAIN
18. Antoine Laurens FRANCE
19. Gill Schneider FRANCE
20. Horacio Llorens SPAIN
21. Lionel Lang FRANCE
22. Juan Luis Morales SPAIN
23. Felix Rodriguez SPAIN
24. Lino Oehl GERMANY
25. Yoan Castagnoli FRANCE
26. Thomas Migneaux FRANCE
27. Renan Andres Morales SPAIN
28. Robin Cavanak SWITZERLAND
29. Yves Hohl SWITZERLAND (non classé)

Wagas Festival ötödik nap

TOP