FORGOT YOUR DETAILS?

A csütörtöki nap sajnos csakúgy mint a megelőző napok, sok esőzéssel telt. Az egyetlen említésre méltó dolog az volt, hogy késő délután, amikor lementünk a partra, a két svájci szomszédunk Robin és Yve is lent volt egy 7 és egy 8 m2-es speedride ernyővel. Mivel kettejük közül csak Robin speedride-olt, egyből kaptam is az alkalmon és megragadtam a 8 m2-est. A szél iszonyat erős volt, nem véletlen, hogy rajtunk kívűl üres volt a dűne. A speedride-olós tapasztalataimról röviden annyit, hogy jó móka, de baromira félelmetes:) A kis szárny a fejem felett szokatlanul izgága volt és folyamatosan ficánkolt. Mivel nagyon stabil a kupola, csukástól nem igazán kell tartani, viszont nem egyszerű kordában tartani a kis dögöt. Yve nem véletlenül ült a földön, mert miután lebukfencezett egyszer a lejtőn, úgy gondolta, erre rá kell egy kicsit pihennie. Körülbelül fél órát játszadoztam az ernyőjével, majd jobbnak láttam letenni szépen, mert egyre inkább kacérkodtam a meredek lejtővel, ahogy körönként egyre közelebb merészkedtem, mert szó se róla nagyon szórakoztató volt az új játékszer:) Mindeközben Robin, mint gyakorlott profi, keresztül-kasul suhant a homokon minden gond nélkül.

Péntekre a kedvezőtlen előrejelzés miatt kezdtünk azon tanakodni Lelével, hogy ha másnap sem lesz jó az idő, tovább állunk Monaco-ba, mert Európára nézve ott lesz egyedül repülhető idő, de szerencsénkre erre nem volt szükség. Péntek reggel 9.30-kor volt az eligazítás, majd 45 perc múlva a találka a dűnén. Jó szokásomhoz híven az eligazítás előtt 5-10 perccel másztam ki a sátramból, így kapkodva készülődtem. Meglepetésemre a szél gyengébb volt az eddigiekhez képest. Szuper, gondoltam, végre nekem is lesz esélyem repülni a lassú ernyőm ellenére. A rövid eligazítást követve megkaptuk az indulók listáját. Robin volt az első, én a hatodik. Eleinte nem örültem annak, hogy ennyire a futam elején vagyok, de jobb volt ez így, mert rögtön letudhattam a körömet hosszú idegtépő várakozás nélkül.
A verseny menete szerint az első fordulóban mindenki azt csinál, amit szeretne, és a földön ülő bírák pontozzák aszerint, hogy mennyire tiszta az adott manőver és ki mennyire stílusosan repüli végig a körét. Minderre 5 perc az időkeret. A bírák mellett ül egy kommentátor, aki végig közvetíti az eseményeket. Mindenközben jó zene szól a lenti bázisból. A pályán ki van jelölve egy gyakorló rész, ahol be lehet melegíteni. Az igazat megvallva erre szükségem is volt, mert az erős szél miatt ez a 20 perc állt egyedül rendelkezésemre, hogy az ernyőmmel ismét összebarátkozzak.
Indult a verseny, Robin kezdett. Nagyon nem tudtam figyelni miket csinált, mert a saját ernyőmmel voltam elfoglalva, de azért oda-oda pillantottam. Az 5 perce hamar letelt és már szólították is a következőt. Azonban miközben Robin hagyta el a pályát, kapott egy baromi nagy csukást és 7 méterről keményen becsapódott a homokba. Hogy mitől csukódott be az ernyő, az rejtély mindenki számára, mert teljesen egyenletes és lamináris volt az idő, ahogy azt a dűnétől megszokhattuk. Sajnos ebből az esésből komoly sérüléseket szenvedett, mentőhelikopter vitte el. Később megtudtam, hogy a hármas csigolyája repedt meg, jelenleg a bordeaux-i kórházban kezelik Nagyon sajnáltam, hogy lesérült, kedves és jófej gyerek. Ha még ott tartják a verseny végéig, hazafelé menet meglátogatjuk.
A szervezőket is sajnáltam, mert végre el tudták indítani a versenyt, és rögtön az elején baleset történt. A két órás mentőakció után folytatódott a futam. Az időnket korlátozták 5 percről 3 percre és előre hoztak engem a harmadik rajtolónak. Rövid várakozás után indulhattam is. Ideális volt a szél, így a teljes trükktáramat felsorakoztattam. Helikós leszállás, szárny földérintő, homokon síelés és még néhány apróság. A három perc gyorsan elreppent és lent leszállva taps és üdvrivalgás fogadott, ami nagy mosolyt varázsolt az arcomra.
Ezzel még nem volt vége a versenynek ugyanis két fordulós volt a nap, azonban míg az összes többi pilóta lerótta a körét, volt cirka 2 óra várakozási időm. Először nézegettem mit tudnak a többiek, aztán fogtam az ernyőmet és mentem repkedni a dűne azon részre, ahol nem zavartam senkit, majd jött is a második forduló. A feladat az volt hogy 5 percen belül minél többször érintsük a földet az ernyő szárnyvégével. Plusz pont járt azért, ha nem csak éppen érinted, hanem egy jó nagy részét teszed le, illetve ha közben a kezedet végighúzod a homokon. A szél közben annyira beerősödött, hogy ismét nehezen tudtam előrehaladni. Már a bemelegítő résznél éreztem, hogy itt bizony lesznek nehézségek. Szólították a nevem, úgyhogy neki is láttam. Rövid nekifutás után kiküldtek a pálya szélére, mert úgy kell nekiindulni, hogy a földön állsz, én meg szépen berepültem a pályához:) Ennek mondjuk az volt az oka, hogy mindig mindent franciául mondanak el, és ritkán fordítanak angolra, így fogalmam sem volt erről a szabályról. Újabb indulás, három-kettő-egy, mehet. Megközelítettem a lejtőt és húztam is egyet, kettőt, hármat, de addigra már annyira felfújt a lejtőre a szél, hogy fülcsukással és gyorsítóval kellett megint lejönnöm, amivel sok időt vesztettem. Ez a játék ment az egész futamom alatt. Az összes közül az utolsó sikerült a legjobban, jól megfűtöttem az ernyőt, és amikor letettem a szárnyat, legalább a 30%-a volt a földön. A tömeg felhördült és hatalmas tapsvihar fogadott, a bírák elismerően bólogattak:) Sajnos közel sem tudtam annyit húzni, amennyit szerettem volna, de végtére is tanulni és jól érezni jöttünk magunkat, abból meg jócskán jutott.

A versenyt követően végre egészen sötétedésig tudtunk repülni ideális körülmények között. Most először Leló is reppent pár órát. A nap végén hulla fáradtan tértünk vissza a kempingbe, ahol a rövid étkezés és zuhanyzás után beájultunk a sátrunkba.”
Jelentés a Wagas fesztiválról 3. részlet:

A csütörtöki nap sajnos csakúgy mint a megelőző napok, sok esőzéssel telt. Az egyetlen említésre méltó dolog az volt, hogy késő délután, amikor lementünk a partra, a két svájci szomszédunk Robin és Yve is lent volt egy 7 és egy 8 m2-es speedride ernyővel. Mivel kettejük közül csak Robin speedride-olt, egyből kaptam is az alkalmon és megragadtam a 8 m2-est. A szél iszonyat erős volt, nem véletlen, hogy rajtunk kívűl üres volt a dűne. A speedride-olós tapasztalataimról röviden annyit, hogy jó móka, de baromira félelmetes:) A kis szárny a fejem felett szokatlanul izgága volt és folyamatosan ficánkolt. Mivel nagyon stabil a kupola, csukástól nem igazán kell tartani, viszont nem egyszerű kordában tartani a kis dögöt. Yve nem véletlenül ült a földön, mert miután lebukfencezett egyszer a lejtőn, úgy gondolta, erre rá kell egy kicsit pihennie. Körülbelül fél órát játszadoztam az ernyőjével, majd jobbnak láttam letenni szépen, mert egyre inkább kacérkodtam a meredek lejtővel, ahogy körönként egyre közelebb merészkedtem, mert szó se róla nagyon szórakoztató volt az új játékszer:) Mindeközben Robin, mint gyakorlott profi, keresztül-kasul suhant a homokon minden gond nélkül.

Péntekre a kedvezőtlen előrejelzés miatt kezdtünk azon tanakodni Lelével, hogy ha másnap sem lesz jó az idő, tovább állunk Monaco-ba, mert Európára nézve ott lesz egyedül repülhető idő, de szerencsénkre erre nem volt szükség. Péntek reggel 9.30-kor volt az eligazítás, majd 45 perc múlva a találka a dűnén. Jó szokásomhoz híven az eligazítás előtt 5-10 perccel másztam ki a sátramból, így kapkodva készülődtem. Meglepetésemre a szél gyengébb volt az eddigiekhez képest. Szuper, gondoltam, végre nekem is lesz esélyem repülni a lassú ernyőm ellenére. A rövid eligazítást követve megkaptuk az indulók listáját. Robin volt az első, én a hatodik. Eleinte nem örültem annak, hogy ennyire a futam elején vagyok, de jobb volt ez így, mert rögtön letudhattam a körömet hosszú idegtépő várakozás nélkül.
A verseny menete szerint az első fordulóban mindenki azt csinál, amit szeretne, és a földön ülő bírák pontozzák aszerint, hogy mennyire tiszta az adott manőver és ki mennyire stílusosan repüli végig a körét. Minderre 5 perc az időkeret. A bírák mellett ül egy kommentátor, aki végig közvetíti az eseményeket. Mindenközben jó zene szól a lenti bázisból. A pályán ki van jelölve egy gyakorló rész, ahol be lehet melegíteni. Az igazat megvallva erre szükségem is volt, mert az erős szél miatt ez a 20 perc állt egyedül rendelkezésemre, hogy az ernyőmmel ismét összebarátkozzak.
Indult a verseny, Robin kezdett. Nagyon nem tudtam figyelni miket csinált, mert a saját ernyőmmel voltam elfoglalva, de azért oda-oda pillantottam. Az 5 perce hamar letelt és már szólították is a következőt. Azonban miközben Robin hagyta el a pályát, kapott egy baromi nagy csukást és 7 méterről keményen becsapódott a homokba. Hogy mitől csukódott be az ernyő, az rejtély mindenki számára, mert teljesen egyenletes és lamináris volt az idő, ahogy azt a dűnétől megszokhattuk. Sajnos ebből az esésből komoly sérüléseket szenvedett, mentőhelikopter vitte el. Később megtudtam, hogy a hármas csigolyája repedt meg, jelenleg a bordeaux-i kórházban kezelik Nagyon sajnáltam, hogy lesérült, kedves és jófej gyerek. Ha még ott tartják a verseny végéig, hazafelé menet meglátogatjuk.
A szervezőket is sajnáltam, mert végre el tudták indítani a versenyt, és rögtön az elején baleset történt. A két órás mentőakció után folytatódott a futam. Az időnket korlátozták 5 percről 3 percre és előre hoztak engem a harmadik rajtolónak. Rövid várakozás után indulhattam is. Ideális volt a szél, így a teljes trükktáramat felsorakoztattam. Helikós leszállás, szárny földérintő, homokon síelés és még néhány apróság. A három perc gyorsan elreppent és lent leszállva taps és üdvrivalgás fogadott, ami nagy mosolyt varázsolt az arcomra.
Ezzel még nem volt vége a versenynek ugyanis két fordulós volt a nap, azonban míg az összes többi pilóta lerótta a körét, volt cirka 2 óra várakozási időm. Először nézegettem mit tudnak a többiek, aztán fogtam az ernyőmet és mentem repkedni a dűne azon részre, ahol nem zavartam senkit, majd jött is a második forduló. A feladat az volt hogy 5 percen belül minél többször érintsük a földet az ernyő szárnyvégével. Plusz pont járt azért, ha nem csak éppen érinted, hanem egy jó nagy részét teszed le, illetve ha közben a kezedet végighúzod a homokon. A szél közben annyira beerősödött, hogy ismét nehezen tudtam előrehaladni. Már a bemelegítő résznél éreztem, hogy itt bizony lesznek nehézségek. Szólították a nevem, úgyhogy neki is láttam. Rövid nekifutás után kiküldtek a pálya szélére, mert úgy kell nekiindulni, hogy a földön állsz, én meg szépen berepültem a pályához:) Ennek mondjuk az volt az oka, hogy mindig mindent franciául mondanak el, és ritkán fordítanak angolra, így fogalmam sem volt erről a szabályról. Újabb indulás, három-kettő-egy, mehet. Megközelítettem a lejtőt és húztam is egyet, kettőt, hármat, de addigra már annyira felfújt a lejtőre a szél, hogy fülcsukással és gyorsítóval kellett megint lejönnöm, amivel sok időt vesztettem. Ez a játék ment az egész futamom alatt. Az összes közül az utolsó sikerült a legjobban, jól megfűtöttem az ernyőt, és amikor letettem a szárnyat, legalább a 30%-a volt a földön. A tömeg felhördült és hatalmas tapsvihar fogadott, a bírák elismerően bólogattak:) Sajnos közel sem tudtam annyit húzni, amennyit szerettem volna, de végtére is tanulni és jól érezni jöttünk magunkat, abból meg jócskán jutott.

A versenyt követően végre egészen sötétedésig tudtunk repülni ideális körülmények között. Most először Leló is reppent pár órát. A nap végén hulla fáradtan tértünk vissza a kempingbe, ahol a rövid étkezés és zuhanyzás után beájultunk a sátrunkba.

Wagas Festival harmadik nap

TOP