2019. július 19., péntek
  • Hungarian

Bónuszbrigád

Tandemrepülés

Iskolánk

Távrepülő tábor Annecy 2019.08.24-09.01

 

Mit is kínál ez a tábor!

Ez a túra arra szolgál, hogy a maximumot hozza ki belőled és nagy lépésekkel haladj a nagy távokat repülő pilóta-tudás megszerzése felé. Ennek szellemében maximum 12 fő vehet részt ezen az eseményen, hogy minél inkább személyre szabott oktatásban részesülhess. Eddigi résztvevők visszajelzése alapján sok havi vagy akár évi tapasztalattal kerültek előrébb és szinte mindenki megdöntötte eddigi legnagyobb táv rekordját.

Az oktatást tandemmel és levegőből rádiós irányítással egyaránt megkapod, minden nap írunk ki feladatot és a nap végén kiértékeljük a repüléseket. A tandemrepüléssel történő oktatásnál mindenki sorra kerül, amennyiben az időjárás együttműködik.

A helyszínt az időjárás határozza meg és a lehető legjobb helyre megyünk repülni. Előfordulhat, hogy az eredetileg kitűzött helyszín helyett máshol fogunk kikötni. Ezen a túrán Annecyt célozzuk meg elsőként, rossz idő esetén Bassano, Tolmin, Norma vagy Krushevo merülhet fel alternatív célpontként. A részvételt a megváltozott helyszín miatt nem lehet visszamondani.

A jelentkezéshez rendelkezned kell a startkönyvbe bepecsételt B-viszgával és 2019-re érvényes repülős okmányokkal.

A szállást az esetleges helyszínváltozás miatt kempingben fogjuk tölteni.

A túra időpontja: 2019. augusztus 24. - szeptember 1. 

A túra ára: 320,- EUR

Ezért kapsz:

  • Teljes körű szervezést
  • Helyi útmutatást, oktatói felügyeletet
  • CB rádiós irányítást
  • Napi egy felszállítást a starthelyekre
  • Szállást 8 éjszakára kempingben

A kiutazáshoz 9 személyes kisbuszt biztosítunk, melynek útiköltsége 65 EUR/fő. Aki saját autóval szeretne jönni annak pontos útleírást adunk. (egy esetleges helyszínváltás miatt felmerülő extra költségeket összedobjuk.) Buszokban helyet csak az első 7 jelentkezőnek tudjuk biztosítani.

A túrán csak saját felszereléssel lehet részt venni.

A jelentkezéshez regisztráció szükséges. A résztvevők létszáma max. 12 fő, jelentkezz minél hamarabb!

Várunk mindenkit sok szeretettel!

Dátum & Idő: 2019. 08. 24. — 2019. 09. 01.
Regisztráció elérhető: 0 / 14
Regisztráció határideje: 2019. 08. 23.

Ez az esemény megtelt.


Regisztrált személyek listája:

  1. Farkas József
  2. Urban Peter
  3. Ábel Dániel
  4. Jónás Péter
  5. Kappel Attila
  6. Érsok Zoltán
  7. Szabo Peter
  8. Bagita Robert
  9. Lelekacs Zoltan
  10. Szöllőssy Juca
  11. Merész Károly
  12. Merész-Hegedüs Anita
Várólista:
  1. Krendl Eszter
  2. Zsófia Végh